Kedves Szülők!


Minden szülőt foglalkoztat a gondolat, hogy gyermekük fejlődése korának megfelelően alakul-e! Önkéntelenül összehasonlítják a testvérek, szomszéd gyerekek, kortársak fejlődési ütemével. Később az iskoláskor előtt lehetnek félelmeink: megállja-e majd a helyét az első osztályban gyermekünk?


Célunk a gyors felzárkóztatás!


Üdvözöljük Önöket, a balatonfüredi Észforgatók-Tsmt Fejlesztő Stúdió honlapján, ahol már 10 éves tapasztalattal, gondoskodással, szakértelemmel igyekszünk segítségére lenni Tsmt-Terápiával,
3 hónapos kortól-11 éves korig, az alábbi problémákkal küzdő gyermekeknek:


 

  • Mozgásuk megkésett
  • Mozgáskoordinációjuk gyenge
  • Megkésett-eltérő beszédfejlődés
  • Nehezen irányíthatóak, nem működnek együtt
  • Koraszülött
  • Fokozott a mozgásigényük, hiperaktívak
  • Feladattudatuk és feladattartásuk nem megfelelő


  • Figyelme könnyen elkalandozik
  • Finommotorikájuk és grafomotorikájuk gyenge
  • Alvás problémák, nyugtalanság, szobatisztaság
  • Impulzív, agresszív vagy túlzottan csendes, visszahúzódó
  • Magatartásproblémái vannak
  • Autisztikus viselkedésűek


Leggyakoribb tünetek, diagnózisok:


boywithball


  • Megkésett beszédfejlődés
  • ADHD, figyelemzavar
  • Beilleszkedési nehézségek
  • Részképesség gyengeség, tanulási problémák
  • Mozgáskoordinációs nehézségek
  • Izomtónus eloszlási zavar
  • Autizmus spektrumzavar


Célunk a gyors felzárkóztatás!

BHRG-Alapítvány által ajánlott szakember

Gábor Dorottya minősített TSMT-Terapeuta

bhrg.hu

Várjuk a gyerekeket, akik szeretnének jó hangulatban mozogni, fejlődni, ügyesedni, okosodni! A játékos TSMT torna mozgásos gyakorlatai során behozhatják esetleges lemaradásaikat, felkészülhetnek az óvodára, iskolára. Rendeződhet figyelmük, egyensúlyuk, nagymozgásuk, kézügyességük, emlékezetük, beszédértésük, szókincsük, önbizalmuk, és a magatartásproblémáik is.